A Majsa Alapítványról

1992-ben alapította Fekete Pál, Kiskunmajsa néhai országgyűlési képviselője a Majsa Alapítványt. Az alapítás évében még a világkiállítás megrendezésére készült Magyarország. Alapításkor az elsődleges célkitűzés az volt, hogy Kiskunmajsa csatlakozzon a világkiállítás programsorozatához. Ez a nagyszabású program elmaradt, ezért az alapítványnak is újabb célkitűzéseket kellett maga elé tűznie.

Célunk Kiskunmajsa felemelkedése, az itt élő emberek életkörülményeinek javítása, környezetvédelem, az európai uniós kapcsolatok ápolása és még sok egyéb hasznos cél. Az alapító és a mindenkori kuratórium szándéka az volt, és jelenleg is az, hogy közös összefogással teremtsenek olyan értékeket, amelyeknek nemcsak az itt élők látják hasznát, de határainkon túl is pozitív eredményei lesznek. Az egyik legfontosabb szempont az elődök tisztelete. Ezért adta ki alapítványunk a „Kiskunmajsa históriája” című várostörténeti művét. A kiadás évében ünnepelte Kiskunmajsa újratelepítésének 250. évfordulóját. Ekkor az alapítvány régészekkel és szorgalmas majsai emberekkel feltáratta az elődtelepülés, Mayossaszállás templomának maradványait. Az alapítvány a templom maradványainak helyén egy emlékművet állított fel, ahol Rimantas Zinkevicius litván fafaragó alkotása állít emléket elődeinknek.

A Kiskunmajsa históriája című könyvet több, hasonló mű kiadása követte. Kiadtuk a „Majsai beszélgetőkönyv”-et, melyben sok közéleti emberrel készített interjút fűzött egybe a szerző, Dr. Kozma Huba. Adtunk ki könyvet a majsai rendszerváltókról, és alapítványunk gondozásában jelent meg a „Régi idők majsai focija” című sporttörténeti könyvünk is. Az írott történelmi emlékeken túlmenően a helyi rádióban is készítettünk egy közel 10 részes helytörténeti sorozatot, amelynek segítségével a hallgatók az éter hullámain keresztül ismerkedhettek meg Kiskunmajsa históriájával.

Alapítványunk közel 1,5 éven keresztül pénzügyi támogatói révén közel száz, szociálisan rászoruló gyermek napközi étkezéséhez járult hozzá.

A Majsa Alapítvány 2001-ben kapta meg a volt MHSZ székház legjelentősebb tulajdoni részét. Az öt tulajdonostárssal együtt, pályázati források bevonásával az épületen jelentős felújításokat hajtottunk végre. A tetőcsere után a belső tér jelentős átalakításával sikerült olyan helyiségeket kialakítani, amelyek megfelelő helyet biztosítanak az alapítvány munkájához, és kisebb rendezvényekhez, képzésekhez. A felújítást követően vette fel a létesítmény a Csábrády János Civil Ház elnevezést. Alapítványunk működtette Kiskunmajsa legelső Teleházát az épületben.

Alapítványunk Kiskunmajsa közterületein több szobor, illetve emlékhely megalkotásához nyújtott segítséget. Ez által maradandó emléket állítottunk fontos eseményeknek, illetve gondolatoknak.

A Majsa Alapítvány szervezett a város életében először testvérvárosi konferenciát, és 2012-2014 között egy nagyszabású testvérvárosi szakmai programsorozatot hajtott végre, amely egyedülálló testvérvárosi kapcsolataink területén. A programsorozat címe „Megújuló energiák, megújuló kapcsolatok” volt.

Alapítványunk kitartó litvániai kapcsolatépítéseinek köszönhető, hogy 2015-ben Ukmerge Kiskunmajsának hivatalosan testvérvárosává vált.

2006-ban alapítottuk a „Majsáért díj”-at, melyet azok a személyek kapnak meg minden év augusztus 20-án, akik sokat tettek Kiskunmajsa felemelkedéséért, a városi közösség erősítéséért. A „Majsáért díj” kitüntetettjei eddig az alábbi személyek voltak:

Csík Antal
Figura László
Rimantas Zinkevicius (Litvánia)
Horváth István
Kerpits Miklós
Dr. Kozma Huba
Kosik Sándor
Dósai Imréné
Kun János
Mezei János (Gyergyószentmiklós)
Parczer Árpád
Nyerges Benjámin
Havasi Helén
Nemesné Garas Klára
Orosz József
Koncz Jenő
Sípos László
Szívós István

A kitüntetésre érdemes, széleskörű javaslatok alapján alapítványunkhoz beérkezett személyi javaslatok közül az aktuális Majsáért díjas személyét a kuratórium fogadja el, és évente az Új kenyér Ünnepén, augusztus 20-án adjuk át. Ezúton is biztatunk mindenkit javaslatai megküldésére.

A Majsa Alapítvány a Római Katolikus Egyházzal közösen évente rendszeresen több olyan programot is tart, mely napjainkra a kiskunmajsai közélet fontos elemévé vált. Ilyen az augusztus 20-i kenyérszentelő ünnep, az adventi gyertyagyújtások ünnepe, illetve a Búzaszentelő mise. Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy sokan nemcsak résztvevőként, hanem szervezőként is részt vesznek közös programjainkban.

Ezúton mondunk köszönetet azoknak, akik az eltelt több évtized alatt segítették munkánkat, segítettek abban, hogy a Majsa Alapítvány, mint civil integráló szervezet segíthesse Kiskunmajsa fejlődését.

Kiskunmajsa, 2016. szeptember 1.

Dósai Imre
kuratóriumi elnök

Terbe Zoltán
kuratóriumi elnökhelyettes

Tapodi Kálmán
kuratóriumi tag

 






















Majsa Alapítvány
© Minden jog fenntartva